A polgári perek és a büntetőeljárások az utóbbi években jelentősen átalakultak, az elektronikus ügyintézés nemcsak az ügyvédeket, de a bíróságokat és hatóságokat is megújította. Emiatt fontosnak tartjuk, hogy ügyvédeink naprakészek és tapasztaltak legyenek az elektronikus kommunikációban, legyen szó a bíróságok előtt jogérvényesítésről vagy az ügyfél kommunikációról.

Ügyvédeinkkel teljes munkaidőben online és offline is dolgozunk, így mindig számíthat ránk.

Munkatársak

Ha bajban van, és profi ügyvédre van szüksége, kérjen visszahívást most. Amint tudjuk, keresni fogjuk telefonon.



Kiskorú veszélyeztetése (Btk. 208. §)mit jelent? És mit tegyünk, ha tanúi vagyunk?


A gyermekek, kiskorúak biztonságos fejlődése, védelme mindannyiunk érdeke. Éppen ezért bünteti a törvény, ha valaki kiskorúakat veszélyeztet magatartásával. De mit is jelent pontosan, mik gyermek veszélyeztetettség fajtái, milyen cselekmények tartozhatnak a bűncselekmény kategóriájába? A tájékozottság ebben az esetben elengedhetetlen, hiszen gyermekek életéről, jövőjéről van szó. Érdemes tisztában lennünk azzal is, kinek és hogyan tudjuk jelezni, ha kiskorú veszélyeztetésének vagyunk tanúi.

Mit jelent a kiskorú veszélyeztetése (Btk. 208. §)?

Lássuk mi a gyermek veszélyeztetettség fogalma:

A hatályos Büntető törvény 208. §-a büntetendő cselekményeket két csoportra osztja. Elsősorban azzal szemben jár el, aki „a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti”. Ezt úgy teheti meg, hogy a kiskorú nevelésével, felügyeletével, illetve gondozásával kapcsolatos kötelességét súlyosan megszegi. Veszélyeztetésnek minősül és külön bekezdésbe szedi a törvény, ha valaki „bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír vagy rábírni törekszik; bűncselekmény elkövetéséhez felajánl.”

Ki számít kiskorúnak?

A kiskorúság fogalmának meghatározásához a Polgári Törvénykönyv siet segítségünkre. Eszerint „kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. A kiskorú a házasságkötéssel nagykorúvá válik.” A bűncselekmény szempontjából figyelembe vehető alsó életkori határ a szülés időpontja. Mivel a testi fejlődésre káros magatartás már ekkortól megvalósítható. A bírói gyakorlat szerint az értelmi fejlődés veszélyeztetéséhez nem szükséges bizonyos életkort betöltenie a gyermeknek.

Például ha valaki rendszeresen pálinkával átitatott kenyeret ad a csecsemőjének, hogy elbódítsa és ne sírjon, az megvalósítja a bűncselekmény tényállását. Ugyanis ezzel a magatartással veszélyezteti a gyermek értelmi fejlődését.

Ki követheti el a bűncselekményt?

Gyermekveszélyeztetés tettese az lehet, aki a törvény konkrét meghatározása szerint a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles. Ebbe a kategóriába tartozik a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársa vagy az ettől a jogától megfosztott szülő is. Akár alkalmi jelleggel van rábízva a kiskorú, akár közös háztartásban lakik vele. Ha a szülők együttesen követik el a veszélyeztető magatartást, mindketten felelősek.

A 208.§ (2) bekezdésben részletezett cselekmény elkövetője viszont csak az lehet, akit semmilyen kötelezettség nem terhel a gyermek nevelésével, felügyeletével, gondozásával kapcsolatban, és a tizennyolcadik életévét betöltötte. Ez a rendelkezés csak akkor érvényes, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. Tehát öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekménynél nem súlyosabb. Például az a nagykorú személy kiskorú veszélyeztetéséért felel, aki öt évnél nem súlyosabban büntetendő cselekmény (vagyon elleni vétség) elkövetésére igyekszik rábírni a kiskorút.

Mi számít súlyos kötelességszegésnek?

A törvény kifejezetten a súlyos kötelességszegést bünteti a kiskorúak nevelésével, gondozásával, felügyeletével kapcsolatban. De melyek azok a magatartások, amelyek súlyosnak minősülnek? Ennek eldöntése minden esetben bírói mérlegelésen múlik.

Hiszen a kiskorúak különböző életkora, az eltérő személyiségük és az igényeik miatt nem lehet általánosságban dönteni.

Az alapvető társadalmi elvárások és a gyakorlat szerint súlyosnak minősül, ha valaki a gyermekét nem táplálja, ruházatáról nem gondoskodik megfelelően, vagy a tisztálkodását nem teszi lehetővé. Az is ide tartozik, ha a gyermeket súlyosan bántalmazzák, esetleg betegség esetén nem viszik orvoshoz, a megfelelő gyógyszeres ellátást nem biztosítják számára, szexuális visszaélés áldozata lesz.

A bűncselekmény tehát megvalósítható nem csak tevéssel (fizikális, érzelmi bántalmazás), hanem mulasztással is (szükségletek elhanyagolása, gyermek magára hagyása). Kiskorú veszélyeztetése kizárólag szándékossággal követhető el.

A Kúria döntése szerint kiskorú veszélyeztetéséért felel az az elkövető, aki élettársát folyamatosan és többször súlyosan bántalmazta és szidalmazta kiskorú gyermekük szeme láttára. A tettes nem csak a kapcsolati erőszak bűntettét valósította meg, hanem bizonyítottan a gyermek érzelmi és erkölcsi fejlődésére is káros hatással volt.

Mi a helyzet a makarenkói pofonnal?

Sokáig a gyermeknevelés jogos és alapvető eszközének tartották a testi fenyítést. Az Európa Tanács ajánlása alapján azonban 2004-ben módosították a gyermekvédelmi törvényt. Így most már jogszabály tiltja a gyermekek bárminemű testi fenyítését, vagy velük szemben megalázó bánásmód alkalmazását. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága felsorolja mindazokat a magatartásokat, amelyek testi fenyítésnek minősülnek. Tehát a szülő, vagy a gyermek felügyeletére köteles személy semmiféle erőszakos cselekedetet nem alkalmazhat a nevelés eszközeként. Sok eset azonban felderítetlenül marad, mivel a gyermekek kiszolgáltatott helyzetüknél fogva nem tudnak megfelelő segítséget kérni. Ezért kell különösen figyelmesen eljárni a veszélyeztetettség legkisebb gyanúja esetén is.

makarenkói pofon

A tanár fegyelmezhet pofonnal?

Ahogy a fentiekből is kitűnik, a gyermekjogokra való tekintettel tilos a nevelési célzatú erőszakos cselekmények megvalósítása. Ez különösen az oktatási intézményekben hangsúlyos. Például egy pedagógus megvalósítja a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, ha a rábízott gyerekekkel szemben megalázó bánásmódot, fizikai bántalmazást alkalmaz.

Mit jelent a züllött életmód?

A törvény kiemeli, hogy bűncselekményt követ el, aki a kiskorút züllött életmód folytatására rábírja, vagy arra törekszik. A bűncselekményre és szabálysértésre történő rábírás nem igényel magyarázatot. De mit tekint a törvény züllött életmódnak? Ez a magatartás még nem meríti ki a bűncselekmény fogalmát, azonban erkölcsileg mindenképp kifogásolható. Fontos eleme továbbá, hogy nem elég egyszer, eseti jelleggel elkövetni. Ide tartozik a drogfogyasztás, az iskolából való rendszeres lógás, nagymértékű alkoholfogyasztás, prostituálttá válás.

Kiskorú felajánlása bűncselekmény elkövetéséhez

Az elkövetési módok közül talán ez az elem a legnehezebben értelmezhető. Mit is jelent pontosan a büntethetőség szempontjából a kiskorú felajánlása? A 182. számú ILO- Egyezmény kifejti, hogy tilos a gyermekek felhasználása, megvásárlása vagy felajánlása bűncselekmények céljából. Ha valaki megvásárolja a kiskorút, akkor az már emberkereskedelemnek minősül. Abban az esetben, ha felajánlás történik, az elkövetőnek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a kiskorú bűncselekményt kövessen el.

Mi alapján állapítják meg a bűncselekményt?

A kiskorú veszélyeztetése történhet a testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődésére tekintettel. A tényállás megállapításához már önmagukban is elegendő ezeknek a tényezőknek a fennállása. Például a szülő, vagy felügyeletre kötelezett személy akkor is felelősségre vonható, ha a gyermek testi fejlődését veszélyezteti, vagy „csak” érzelmi, erkölcsi hátrányt okoz. A bíróság akkor fogja megállapítani a felelősséget, ha a veszélyhelyzet és a súlyos kötelességszegés között okozati viszony áll fenn. Tehát például azért szenvedett egy kisgyermek maradandó egészségkárosodást a mosószer megivásakor, mert a szülő a felügyelettel kapcsolatos kötelességét súlyosan megszegte.

Btk. 208. §: Kiskorú veszélyeztetése kapcsolattartás akadályozásával

A Kúria határozatot hozott annak értelmezése céljából, hogy a kapcsolattartás szándékos akadályozása kimeríti-e a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. Arra a döntésre jutottak, hogy aki a nála elhelyezett kiskorú és a kapcsolattartásra jogosult között önhibájából megakadályozza a kapcsolattartást, károsítja a gyermek érzelmi fejlődését. Ezzel megvalósítja a bűncselekményt.

Kiskorú veszélyeztetésének büntetési tétele

Mindkét kategóriába tartozó magatartást a törvény bűntettként egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

Kinek és hogyan tudom jelezni, ha veszélyeztetettséget látok?

A gyermekek biztonsága elsődlegesen védendő érték. Ha bármilyen bántalmazásnak tanúi vagyunk, érdemes haladéktalanul jelezni a hatóságok felé. Legyen szó fizikális sérülésekről, lelki terror vagy szexuális visszaélés elkövetéséről, fontos az időben történő jelzés. Ezt többféle módon is megtehetjük.

Gyermek veszélyeztetése bejelentés: hogyan működik?

A legkézenfekvőbb a rendőrségi bejelentés.

Felkereshetjük a gyermekjóléti szolgálatokat is, ahol megkezdik az ügy szakszerű kivizsgálását, megfelelő szervekhez irányítását. Az általuk működtetett jelzőrendszer alapján könnyebben felismerhetők és nyomon követhetők az esetek. A gyermekvédelmi jelzőrendszernek számos tagját nevezi meg a törvény, a hatóságokon és oktatási, egészségügyi intézményeken kívül az állampolgárok is tehetnek bejelentést. Tehát ez is mutatja annak fontosságát, hogy a veszélyhelyzet felismerése és jelzése mindannyiunk feladata.

Valamint hívhatjuk a nap 24 órájában a Gyermekvédelmi Főigazgatóság zöld számát, mely itt található: https://szgyf.gov.hu/1747-gyermekvedo-hivoszam

Bármely lehetőséget választjuk, rendkívül fontos az időben történő jelzés a megfelelő szervek felé. Ha már a veszélyeztetettség gyanúja fennáll, merjünk lépni a gyermekek érdekében.

Szép Árpád Olivér

Kérjen büntetőjogi segítséget!

Ha Önt, hozzátartozóját vagy ismerősét őrizetbe vették, vagy gyanúsítottként kívánják kihallgatni, akkor haladéktalanul fel kell keresnie egy büntetőjoggal foglalkozó ügyvédet, hogy még idejében meggátoljuk a letartóztatást!

Tapasztalt védőügyvédeink Dr. Szép Árpád Olivér vezetésével készen állnak, hogy segítsenek Önnek. Hívjon minket a +36703298333 telefonszámon vagy kérjen konzultációs időpontot az iroda@drszep.hu email címen.

A legfontosabb, védőügyvéd nélkül nem mondjon semmit és ne tegyen vallomást!

Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

Összes elfogadása Csak a szükségesek elfogadása