
A hatályos büntető törvénykönyv értelmében a hamis magánokirat felhasználásának bűncselekményét az követi el, aki hamis vagy hamisított magánokiratot használ fel joghatás kiváltása érdekében. A törvény célja az okiratokba vetett bizalom védelme. Ez különösen fontos a szerződések és hivatalos ügyintézés során. Azonban több kérdés merülhet fel a tárgyalt deliktum kapcsán, amelyre jelen cikkben igyekszünk válaszolni.
Mi számít hamis magánokiratnak?
Magánokirat esetében kétfajtát különböztetünk meg, egyrészről a teljes bizonyító erejű magánokiratot és az egyszerű magánokiratot. Mindkettő vonatkozásában definíciót polgári perrendtartást szabályozó törvény rendelkezései közt találhatunk. Így előbbi teljes az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyító erővel bizonyítja, hogy az okirat aláírója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetve elfogadta vagy magára kötelezőnek ismerte el.
Ahhoz, hogy egy magánokirat teljes bizonyító erővel rendelkezzen különböző alaki kellékekkel valósítható meg, így az érintett az egész iratot saját kezűleg írta és aláírta, ügyvéd készítette és jegyezte ellen, amely bizonyítja, hogy a dokumentumot az ott szereplő személy írta alá előtte.
Az egyszerű magánokirathoz ilyen vélelem nem társul és annak bizonyító erejét főszabály szerint a bíróság a bizonyítás általános szabályai szerint a tárgyalás és a bizonyítás összes adatának figyelembevételével állapítja meg. Hamisnak minősül, ha az okirat tartalma vagy aláírása nem felel meg a valóságnak.
Ilyen lehet például:
- alakilag valódi magánokirat tartalmát a nyilatkozatot tevő tudta nélkül megváltoztatják,
- más nevében aláírt irat, függetlenül annak valódiságától.
Milyen esetei vannak?
A bűncselekmény többféle módon valósulhat meg, az elkövetési magatartás a hamis magánokirat felhasználása, amely jog vagy kötelezettség létezésének, megváltoztatásának vagy megszüntetésének érdekében kell, hogy kifejtésre kerüljön. A felhasználás minden olyan, a joghatás kiváltása érdekében történt átadást, továbbítást érteni kell, amelynek folytán a magánokirat az elkövetői körön kívül álló más személyekhez kerül. Alapvető feltétel, hogy az elkövető tudja az okirat hamis voltát.
Tipikus esetek:
- hamis dokumentum bemutatása hatóságnál,
- hamis szerződés felhasználása,
- hamis igazolás csatolása hivatalos eljárásban.
Hogyan büntetik a 345. § alapján?
A törvény szerint a hamis magánokirat felhasználása vétség. Büntetése egy évig terjedő szabadságvesztés lehet, ugyanakkor tekintettel arra, hogy a szabadságvesztés alsó határa nem éri el az egy évet, más büntetés is kiszabható, valamint intézkedést is alkalmazhat. A bíróság mérlegeli az ügy körülményeit, valamint az elkövető kapcsán megállapítható enyhítő és súlyosító körülményeket.

Kérjen büntetőjogi segítséget!
Ha Önt, hozzátartozóját vagy ismerősét őrizetbe vették, vagy gyanúsítottként kívánják kihallgatni, akkor haladéktalanul fel kell keresnie egy büntetőjoggal foglalkozó ügyvédet, hogy még idejében meggátoljuk a letartóztatást!
Tapasztalt védőügyvédeink Dr. Szép Árpád Olivér vezetésével készen állnak, hogy segítsenek Önnek. Hívjon minket a +36703298333 telefonszámon vagy kérjen konzultációs időpontot az iroda@drszep.hu email címen.
A legfontosabb, védőügyvéd nélkül nem mondjon semmit és ne tegyen vallomást!
Gyakran ismételt kérdések
Azt, hogy valaki tudatosan használ fel hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú dokumentumot joghatás kiváltására.
Például hamis szerződés vagy igazolás benyújtása hatósági vagy jogi eljárásban.
Alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, de más büntetési nem kiszabásara is lehetősége van a bíróságnak.